Felhívás I.

Veszprém Város Önkormányzata és a Kolostorok és Kertek Kft. közös szervezésében
2014. március 07-08-09.-én megrendezésre kerül a

II. Veszprémi Bor-Blues-Böllér Napok

 

Helyszín: Veszprémvölgy, Kolostorok és Kertek rendezvényterülete.

A rendezvény keretén belül március 09-én, vasárnap, 10.00 órakor kezdődik a

II. Veszprémvölgyi Töpörtyűsütő és Családi Főzőverseny

 

A versenyen való részvétel feltételei:
Nevezési díj nincs !

Minden csapat az alapanyagokat saját maga hozza.

A zsűri részére az elbíráláshoz egy adag töpörtyűt vagy az elkészült ételt tálalja fel.

A zsűri a versenyműveken kívül a csapat megjelenését, különlegességét is értékeli.

A szervezők biztosítanak 1 garnitúra sörpadot, minden egyéb felszerelést a csapatoknak kell hozni.

A csapatok az étkeket saját maguk, illetve vendégeik részére készítik, árusítási lehetőség nincs.

Kizárólag palackos gázt lehet használni !

Kérem szíves közreműködését, hogy települése, intézménye, vállalkozása képviseletében minimum 3-5 fős csapattal vegyen részt a programon.

Ha lehetősége nyílik rá, kérem fogadja el szívélyes invitálásunkat, és tisztelje meg személyes jelenlétével rendezvényünket.

Részvételi szándékukat jelezzék (legkésőbb 2014. február 28-ig) az alábbi elérhetőségeken:

Jelentkezni:

munkanapokon 8:00-17:00 óra között a +3620-529-9256 számon

vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.


Felhívás II.

 

Veszprém város Önkormányzata és a Kolostorok és Kertek Kft. közös szervezésében

A II. Veszprémi Bor-Blues-Böllér Napok keretén belül megrendezésre kerül az I. Karitatív Süteménysütő Verseny

2014. március 08-09.-én a Jezsuita Templomban.

 

Helyszín: Veszprémvölgy Kolostorok és Kertek rendezvényterülete.

A versenyre készült sütemények a zsűrizés és díjazás után jó hangulatú árverés keretében értékesítésre kerülnek, melynek teljes befolyt összegét a Veszprém megyei Csolnoki Ferenc kórház részére adjuk át.

Az árverés a rendezvény zárónapján (vasárnap) kerül megrendezésre.

A sütemények a készítő nevével ellátva megtekinthetőek lesznek a nagyközönség számára is,
szombaton 12:00-17:00 óráig, illetve vasárnap 10:00 órától az árverésig a Jezsuita templomban.

Kérés a süteménysütő versenyen résztvevők felé:

 

A versenyen részt vehetnek: cégek, vállalkozások, magánszemélyek, baráti társaságok, háziasszonyok, ??? stb.
- Saját maguk által készített süteményeket és tortákat várjunk.
-  Az elkészített mesterműveket 2014. március 08.-án szombaton 8:00 és 12:00 óra között
kérjük leadni a Kolostorok és Kertek irodájában.
-  Zsűrizés és árverés vasárnap 13:00 órától.

A versenyre a jelentkezési határidő 2014.február.28.

 

Jelentkezni:
Munkanapokon 8:00-17:00 óra között a +3620-529-9256 számon
vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Köszönettel: Szervezők