Egy vegyész gondolatai a vörösiszap kapcsán, kiegészítve egy fizikus észrevételeivel.

 

Kedves ismerőseim!

Mivel sokan érdeklődtek nálam/tőlem, mi is ez a vörösiszap, összeírom a legfontosabbakat.

 

Nos: az alumínium ércét, a bauxitot őrlik lisztté, és ebből az alumínium tartalmat nátrium-hidroxiddal vonják ki. Mivel az érc nem tiszta, az oldhatatlan anyagok (agyagásványok, feltáratlan bauxit, kőzetliszt, stb) egy rozsdától vörös, iszapsűrű anyaggá állnak össze a folyamat végén. Ennek neve találóan vörösiszap. Ezt jobb helyeken kicentrifugálják, illetve szeparátorokban ülepítik, majd tömbökké sajtolják, és többnyire a vaskohászatban felhasználják. Nem mellesleg ez a vörösiszap érték is lehet, mert igen dús galliumban, germániumban, amik a félvezetőipar aranyát jelentik. Magyarországon nem sz*rakodnak vele, kiengedik a természetbe, "oszt jólvan". Mivel nem víztelenítik, benne marad a nátrium-hidroxid, ismertebb nevén a marólúg egy része is. A zagytárolók kialakításánál - igen régi történet- nem vacakoltak alá fóliázással, agyagos vízzárással, hanem letaroltak egy területet, köré húztak egy gátat, "oszt jólvan." Aziszap az ülepedés és tömörödés során nagyjából úgyis elvégezte ezt a drága munkát.

Eddig az eddigiek.

Tározóépítés: a képen jól látható a szintkülönbség, mely a település és a patak irányába tovább lejt. Gátszakadás, szivárgás esetén a zagy védhetetlenül a patak és a település irányába árad. Ilyen terepviszonyok mellett a talajszint alatti, lesüllyesztett tározó lett volna célszerű, de az sokkal drágább. Az olcsóbb külső tározó megtervezése és építésének engedélyezése megalapozta a tragédiát.

 Gátszakadás:Megbocsáthatatlan bűn

?Ilyet még nem láttam! A fotó tanúsága szerint a gát két ága megerősítés nélküli derékszögben találkozott.

Egy fizikus számára természetes, hogy a gátszakadás ebben a csatlakozásban történt. A derékszögű csatlakozásban ugyanis a nyomóerők elnyomják egymástól a gát két ágát. Ennek a feszítésnek nem állhat ellen az a gátvastagság, amely az egyenes szakaszon még teljesíti a kötelességét.

Nem véletlen, hogy minden olyan szerkezetnél, amely belső nyomásnak kell ellenálljon, kerülik nemhogy a derékszögű, de általában az éles találkozásokat is, mert azok mindig nagyon gyenge pontok. A nyomástartó edények és más nyomástartó szerkezetek mindig lekerekítettek, hogy a belső nyomóerő eloszoljon rajtuk, ne egyetlen pontra vagy élre összpontosuljon.

Megbocsáthatatlan bűnt követett el, aki ide lekerekített helyett derékszögű gátcsatlakozást tervezett.

Válas György

fizikus

Népszabadság| 2010. október 9

 [Ma már tudjuk, hogy pont a sarok rész alatt agyagos talajréteg található, melyen az átázott töltés megsüllyedt.]

A tragédia: első sorban a hullámfront, ami végigszáguldott erdőn, mezőn, falun. Ez, a közvetlen fizikai kontaktusnál egy normál tempójú autó becsapódási erejével mér ütést mindenre. Ez az erő természetesen függ a hullámmal közvetlenül találkozó felülettől. Amint ez megtörténik, olyan súlyos tárgyak (autók, gépek, kerti bútorok,

farönkök) indulnak útnak, amiket maga a sodrás esetleg nem is tudna kimozdítani. Mint a vulkáni laharoknál és a cunamiknál, itt is az uszadékok romboló ereje okozza a legnagyobb kárt, és a legtöbb sérülést.

Amint az első hullám tovahalad, mögötte a sűrű, iszapos anyag áramlik.

A nagy sűrűség és a relative magas viszkozitás miatt ennek eróziós hatása is jelentős, ami a tereptárgyak sodrás felőli részén közvetlen kimosódást, mögöttük viszont komoly örvényáramlást eredményez. A szemből érkező nyomás plusz kimosódás, illetve a hátulról jövő szívóerő újabb rönkfákat, kimosott fatörzseket visz magával. Ezek ütközése emberrel, tárgyakkal nem szorul magyarázatra. Az utcák terelő hatása, a házfalaknál magasra csapó hullámok valamennyire irányítják, de egyben koncentrálják is az áradat erejét. Az elsodort emberek és állatok a gyors sodrás, a sűrű iszap miatt vannak még veszélyben.

 És a legfontosabb: a lúg. Értesüléseim szerint 12-13pH-t mértek az áradatban, ami kb. 1%-os lúgkoncentrációnak felel meg. Ez folyósabbá teszi az iszapot, ami a nagy területen való szétterülést eredményezi.

Ez a legjobb hatása. Rosszabb, hogy ez a kevésnek tűnő mennyiség szembe kerülve nagyon rövid idő alatt vakságot okoz, így ember és állat, ha a fején átcsapott az ár, gyakorlatilag elveszett. Lenyelve a száj és a nyelőcső felmaródását okozza. A gyomrot kevésbé támadja, mert azt vastag nyálka, és a lúgot közömbösítő sósav védi.

A bőrre kerülve pillanatok alatt feloldja a bőrt takaró vékony zsírréteget, majd ugyanígy a bőr rétegeit is. Ez erős égő, maró érzéssel jár, nagyon fájdalmas. A ruha csak súlyosbítja a dolgot, mert szivacsként szívja magába a marólúgot, és azt a bőrön tartja. Tovább súlyosbítja a marást azzal, hogy a mozgásnál dörzsölő hatást fejt ki, és a megmart felületeket egyrészt irritálja, másrészt az elkocsonyásodott szöveteket is letörli, ezzel szó szerint friss húst ad a maró anyagnak. Ráadásul a körmök alatt, hajlatokban, sérülésekben a marólúg megül, és napok múlva is eszi a szöveteket, súlyos

gyulladást okozva még napokkal a menekülés után is.

Emberi értékek: a lúgnak olyan erős maró hatása van, hogy az üveget is megmarja. Itt, "szerencsére" a "kis" koncentráció és a rövid behatási idő miatt erről szó sincs. Az ekkora koncentrációjú lúgkőnek a legtöbb anyag ellenáll egy ideig. Gond ott van, hogy az iszap ezt a behatási időt nyújtja el. A festékek lemaródnak, a vas korrodál, ám az

alumínium tárgyak (utcai lámpák, táblák tartóoszlopai, az autók motorjának borítása) gyakorlatilag feloldódnak. Ez ott jelentős, ahol ezek a tárgyak a kisebb-nagyobb tavakban megállt vörösiszapban ragadnak.

 Környezet: A földeken szétterült vörösiszap, a lúgtartalom miatt gyakorlatilag sterilizálja a környezetét. A talajlakó

mikroorganizmusok, rovarok, állatok ugyanúgy elpusztulnak, mint a gombák és a növényvilág. A mikroorganizmusok hiánya a talajban a lebontást állítja meg, a növények gyökérzetének legfinomabb részei pedig szintén az oldódás áldozatául esnek, a teljes növény pusztulását eredményezve. A pusztuló növények rothadása negatívan hat -majd, ha

tud rothadni- az élővilágra, és a növények hiánya miatt a magasabb rendű élet sem térhet vissza, táplálék híján.

Kell legalább egy év, mire a helyzet nagyjából rendeződik. Az iszap felszínét az erózió kikezdi, megbontja, a lúg a levegő szén-dioxidjával reagál, és nátrium-karbonáttá (sziksó) alakul. Még így is lúgos, de nem annyira. Az alumínium és a nehézfémek nagy része a talaj felső ötven centijében többé-kevésbé megkötődnek, a sziksóval együtt. Hosszú évek esőzései ezt mind lassan-lassan belemossák az alsóbb rétegekbe, ahol egy részük megkötődik, más részük a talajvízben

jelenik meg, de ennek koncentrációja már csak műszerekkel és a bulvársajtó pánikkeltő, felelőtlen riogatásaival mérhető. Ahogy a mostani radioaktivitás is, ami ugyan megvan, de olyan minimális, hogy egy zsák szuperfoszfát ehhez képest Csernobil. Komoly sugárzó anyag az ajkai szén volt, amit meg évtizedekig égettek az emberek, a hamuját

meg szétszórták az udvaron és a kertben, mégsem világít senki.

De jelenleg a szikes földnél tartunk: Ezen már meg tudnak telepedni a szél által odasodort mikroorganizmusok. Ezek először lebontják, amit lehet, majd lassan megjelennek a sziktűrő növények, vagy ha szerencsénk van, az un. "pionir társulások", amit mi közönségesen "gaz"-nak hívunk. Tipikus példájuk a szántóföldek szélén burjánzó vegetáció. Mikor ezek megélnek, és nőnek valamennyit, megélnek rajtuk a rovarok, majd erre épülve a kisebb rágcsálók, később a többi állat.

 [A kiszáradt vörösiszap szálló porként is veszélyezteti az élővilágot, szennyezi a környezetet!]

 Lassan visszatér az ÉLET, de persze ez több évig is eltart. Néhány évtized múlva pedig mindez a történelem figyelmeztető példája lesz, a földben egy vörös üledékréteggel, és négy emberrel, akiknek még élniük kellett volna, akiknek szeretni és szerettetni kellene még évekig.

Üdvözlettel: Budai F