Magyarok Kerecsenye, Karácsonya

A téli napforduló a legősibb és legszentebb ünnepe a magyarságnak. 

December 21-én,  sztyeppei elődeink meggyújtották a tüzet, így várva az év leghosszabb éjszakáján az újjászülető Fényt.

A tűz szertartása a rituális fényáradat háromszori körbedobolásával és a Napatyának, Földanyának, valamint a jelenlévők szellemeinek való áldozással csúcsosodott ki, majd a résztvevők rituális mosakodással megtisztultak az előző időszak összes bűnétől és szennyétől. A másnap reggeli "keleti tűz" szertartása is számos ősi szokást ötvöz önmagában, a magyar hiedelemvilág szerint ekkor jön el közénk a csoda-boga szarvas, aki agancsai között hozza az új tüzet, mely az égi láng aprócska közénk került hevülete. Hajnalban eleink a keleti tűzbe dobálták bele felajánlásaikat, majd ősikhez és a Nagyboldogasszonyhoz  fohászkodtak őszinte lelkülettel és szívükben szeretettel. Az ünnep szerves részét képezte a kerecsensólyom röptetése is. A magyarság ősi totemállata az újra és újra felbukkanó Fényt és annak   győzelmét jelöli.    Karácsony szavunk Őseink kerecseny ünnepéből  származik.

A mi Urunk születése óta legnagyobb ünnepünk a Fénygyermek megszületése, a világmindenség megválójának világunkban való megjelenése.