A MAGYAR EMBER

(A magyarság embertanáról)

A magyarság eredete szempontjából a legdöntőbb bizonyítékot az embertan (antropológia) szolgáltatja. A magyarság eredetét ott kell keresnünk, ahol olyan emberek éltek - netán ma is élnek -, mint amilyenek mi magyarok vagyunk. Ezt a bizonyosságot megszerezhetjük az alaktani jegyek összehasonlítása alapján (népszerűen: "úgy néztek ki, mint a magyarok", tudományosan: olyan morfológiai [típusbeli] jegyeket viseltek, mint a honfoglaló magyarság) és élettani jegyek kimutatásával (pl. a marker-gének, vércsoport-jellegek vizsgálatával). Emellett csak másodlagos bizonyosság, hogy honfoglalóink milyen nyelvet beszéltek, milyen volt a szellemi- és tárgyi kultúrájuk; bár ezeknek összessége jó segítséget nyújt népünk eredetéről. Johann Blumenbach Göttingenben olyan emberek - a jugarok - közé küldte el Kőrösi Csoma Sándort, ahol olyan emberek éltek - és élnek -, mint a magyarok, és a jó úton járó kutatóinknak is ez volt a vezérfonala. Ezért a természettudományok számára mindig elfogadhatatlan volt a finnugor őstörténet, hiszen az uráli - ugor - embertani jellegek előfordulása a magyaroknál mindössze 0,06%.

A magyar nép hármas összetevőjű: 1. beletartoznak a 894-895-ös honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élt népcsoportok (az autochton őslakosság, a szkíták, a szarmaták, a hunok és az avarok); 2. Gerincét a Belső-Ázsiából elindult és ideérkezése előtt többszörösen - főleg török népekkel - bővült 500 000-nyi "honfoglaló magyar" alkotja; 3. A magyarsághoz - immár a "magyar nemzethez" tartoznak az országba betelepített (jászok, kunok, besenyők stb.) és betelepült (szászok, szlovákok, svábok, szerbek stb.) népek. Az antropológia a magyarság őstörténetének kutatásakor Árpád népének - és a beleolvadt etnikumok - élettani jegyeit és testalkatát vizsgálja és "keresi vissza". Mivel a magyar Európa egyetlen nem indoeurópai népe, népszerűen úgy is mondhatjuk, hogy ezt a jó értelemben vett "másságot" kell visszakeresnünk.

- Az antropológia és az őshaza. Az első nagy nemzetközi antropológia-könyvet Paul Topinard és Paul Broca írták 1881-ben. Ebben a következőket olvashatjuk: "Az antropológiai kutatások a finnekkel való rokonságunk ellen tanúskodnak? a magyarok más irányban mutatnak keveredést, amennyiben a törökökkel, a kazárokkal és a bolgárokkal keveredtek?" Karin Mark (1977) észt antropológusnő írja: "Az embertan sohasem keresné a magyarok eredetét a vogul-osztjákok között, mert áthághatatlanok a különbségek". Tóth Tibor antropológusnál (1971) pedig ezt olvassuk: "A honfoglaló magyarok a Kr.előtti VI. századtól a Kr.utáni IV. századig fennállt szkíta-szarmata birodalom egykori népeivel olyan embertani hasonlóságot mutatnak, amelyet nem lehet kimutatni az Urál mentén élt népek ugor ágánál".

A hagyományos embertan legfőbb feladata, hogy a Kárpát-medencei honfoglalás kori és későbbi korból származó ásatásokból előkerült csontvázanyagot és az élő lakosságot vizsgálja és azon területek lakosságával hasonlítja össze, ahol a magyarok elődei megfordultak, illetve ahonnan származásukat gyanítjuk. Magyarországról az első hiteles honfoglalás kori ásatási csontvázanyag 1834-ben került elő a Kecskemét melletti Benepusztáról, azóta a 895-1000 közötti időből közel száz lelőhelyről mintegy 700 "hiteles" csontváz származik. Ha ebben a korban a Kárpát-medence lakosságát 1 millió körülire becsüljük, (895-1000 között közel 3 milliónyi ember élt a Kárpát-medencében) akkor a rendelkezésünkre álló csontvázanyag az akkori lakosságnak 0,0323%-a. Annyi, mintha ma 4522 ember alapján ítélnénk meg a Kárpát-medence mai lakosságát. Ez a mennyiség nyilván nem elegendő ahhoz, hogy végérvényesen kimondhassuk azt, hogy milyen volt a honfoglaló magyarság, de ahhoz elegendő, hogy megítélhessük, hogy az előtte itt élt őslakossághoz képest kik jöttek be és ez alapján "visszakereshessük" származásunkat.

A magyarság antropológiája

A honfoglaló magyar férfiak átlagos testmagassága 169,m, a nőké 158 cm volt. Az átlagos életkor a honfoglalás idején 34 év volt, ami nem azt jelenti, hogy az emberek nem értek meg idős életkort, hanem azt, hogy az életképtelen fiatalok 60%-a 16 év alatt meghalt, aki azonban megmaradt, az a természetes kiválogatódás elve alapján igen idős életkort ért meg. Mivel azonban az újszülöttek nagyrészét nem temették sírba, a szakemberek pedig az igen idős életkorú egyént a csontvázak alapján nem tudják meghatározni, ezért az "átlagos életkor" meghatározása honfoglalóink esetében irreális. A magyarságra legjellemzőbb embertani típusok a honfoglalás-, majd az Árpádok korában közel azonos százalékos előfordulást mutatnak a XX. századi előfordulásokkal. Ennek - a magyarságra egyedülálló jelenségnek - az oka részben a magyarság "keleti vitalitásában", részben pedig abban rejlik, hogy a besenyők, a jászok és a kunok révén az ország "keleti" utánpótlással bővült. A magyarságra jellemző embertani típusok a honfoglalás korában és ma a következők:

1. Turáni vagy turanid típus. A férfiak átlagos testmagassága 165-167 cm körüli, a nőké ennél alacsonyabb, a testalkat kissé zömök. Az arc kissé széles, a járomcsontok kissé előreállnak, az orrhát egyenes, a szemrés kicsi, a szem kissé "húzottnak" (ferdének) tűnik, a szemek sötétek, kisgyermekkorban előfordul a "mongolredő", a száj kicsi, a fej rövid, a nyakszirt gyengén kidomborodó, a haj sötétbarna, vastag szálú, egyenes és dús. E típushoz tartozók ősi szállásterülete Kelet-Turkesztán ("Ázsia Szíve"); az ottani (asztanai) Kr-u. III. századból származó temetőbe eltemetetteknél gyakori. Az e típushoz tartozók a Kárpát-medencétől nyugatabbra (északabbra és délebbre) nem jutottak el. Bartucz Lajos antropológus e típus főbb előfordulási helye utáni "magyar" változatát alföldi típusnak (Homo pannonicus-nak) nevezi, mások "törökös magyar típusnak" határozzák. Előfordulását országosan 30-35% közé teszik. Bartucz Lajos antropológusnál olvassuk: "az alföldi típust mondhatjuk a legtöbb joggal "magyar típusnak", mert gyakoriságában ez a legnagyobb szám és ősiségében egyenesen a honfoglalókig megy vissza".

forrás wikipédia