1955-ben Vasváron született.

Édesanyja tanítónő, édesapja - ahogy mindkét ági felmenői közül többen is - gyógyszerész volt.

A gimnázium elvégzése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán tanult, ahol 1978-ban diplomázott.

1980-1985 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet tudományos munkatársa volt.  Időközben (1982-ben) egyetemi doktori fokozatot szerzett.

1985-1993-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola biológia tanszékének adjunktusa volt.

Érdeklődése korán a történelem és a művészetek felé fordult, emellett sok olyan hatás érte, ami miatt át kellett értékelnie mindazt, amit korábban tanult.

Így a tanulás évei következtek ismét: pár évig  pár hónapos utakra ment szerte a világon (Afrika, Közel-Kelet, Karib-tenger stb.), gyakran autóstoppal, állomásokon aludva.

Néhány évig Londonban élt, ahol megpróbált minden olyan könyvet beszerezni és elolvasni, ami csak lehetséges volt számára, illetve múzeumokat, képtárakat járni, és minél többet olvasni és tanulni.

 

Érdeklődése hamar felébredt az őstörténet után, ezen belül különösen a ?kezdet? érdekli, ?amikor a királyság leszállt a Földre?, illetve minden, ami ebből következik: Nimród, az Első Király, a Grál-hagyományok, az Árpád-házi királyaink stb.

1996-tól újságíróként, szerkesztőként dolgozott, majd 2005-től ?főállású? íróként próbálja tenni a dolgát...

forrás wikipédia